Ahogy teltek-múltak a hónapok, Haku egyre szebb és nagyobb lett. Azt nem mondom, hogy okosabb is, de rosszabb az mindenképpen. Nekem eszembe se jutott, hogy az én pici cicámból hamarosan "felnőtt" macska lesz...
Munka után hazaérkezve szokásomhoz híven ledobtam a kulcsomat, levettem a kabátomat, és bementem a konyhába, hogy Hakunak vacsorát adjak. Már gyanús volt, hogy nem várt az ajtóban, de ami a konyhában rám várt... Az én kismacskám ott fetrengett a padlón, nyögdécselve, és amikor meglátott, félreérthetetlen szándékkal elkezdett közelíteni felém. A tervétől még a legfinomabb halas konzervvel sem tudtam eltántorítani. Nem volt más választásom, az első tüzelésének 3 napjára ki kellett zárnom a szobámból, mert szabályosan zaklatott.
A tüzelés után gyorsan bejelentkeztem állatorvosunkhoz. Bár kicsit féltem, hogy nem lesz-e baja, mert a szemműtétekor leállt a szíve. De Józsi megnyugtatott, hogy nagyon figyelnek majd rá, és nem kell emiatt aggódnom. Hétfő reggel be is vittem a rendelőbe, még aznap este el is hozhattam.
Amikor megérkeztem, így fogadtak: "mindjárt hozzuk a Rémet!"
Először azt hittem, nem hozzám beszélnek, de amikor kiszoltak, hogy Haku gazdi, rádöbbentem, hogy a Rém hozzám tartozik. Hamar meg is tudtam, minek köszönheti az új titulust. Még nem láttam a skipperét sem, de iszonyatos morgásokat hallottam. Nem sokkal később meghozta Hakut az egyik asszisztens fiú.
Haku egész egyszerűen tombolt. Letették a boxban az asztalra, és az szabályosan pattogott, benne a macska pedig olyan hangokat adott ki, hogy a mellettem álló bernáthegyi gazdi félve kérdezte, hogy nálad milyen állat van? Szégyenkezve vallottam be, hogy egy nem egészen egy éves macska...
Egész úton hazafelé ment a hiszti, azt hittem, leszállítanak a buszról. Amint hazaértünk gyorsan adtam Hakunak a kedvenc konzervéből. Azt azért gyorsan megette, de már láttam, hogy nem lesz egy könnyű estém.
Mivel féltek, hogy kibontja a varratot, egész hálót kapott, azaz a nyakától a farkáig be volt kötözve. Emiatt nagyon furán járkált, és zavarta is rendesen.
Este odajött mellém a kanapéra, és beült az ölembe. Először gondoltam, hogy milyen kis kedves..Egészen addig, amíg rám nem nézett. Azt a mély gyűlöletet nem lehet leírni. Nagyon utált, hogy ilyen borzasztó dolgoknak tettem ki. Ha megmozdultam morgott és harapott. Szóval szoborként ültem, amíg el nem aludt... És ez így ment két napig. Aztán kezdett visszatérni régi önmagához, és volt hozzám pár kedves nyávogása.
A varratszedéstől már előre féltem.. Két hét telt el a műtét után, amikor vissza kellett mennünk. Az asszisztens már védőkesztyűben vette el tőlem a "rendelő rémét". Szerencsére gyorsan megvolt a művelet, de azért a hiszti nem maradt el.
Mégiscsak egy igazi nő...:)
