Smelly Cat

Igen, a zacskók veszélyesek, nem csak azért, mert lassan bomlanak le, terhelik a környezetet. A macskáknak is nagy problémát okozhatnak. Persze csak a falánk kis böszme fajtáknak, de szerintem ők vannak többségben.

Egy héttel ezelőtt még nem gondoltam, hogy az, hogy a bevásárlózacsit kiszakítja a cica, és belekóstol a kiflibe, sajtba, csak nekem rossz, és dobhatom ki a kukába. Mert ez persze már általában a szemétbe kerül - a lopott kajának valami titokzatos módon sokkal jobb lehet az íze, a megcsócsált zsákmány még sosem fogyott el a macska tányérjából.

Most megtapasztaltam, hogy nem csak a gazdát lehet ezzel kiborítani, de súlyos emésztési problémát okozhat a cicának. A kis béldózerek ugyanis nemcsak a körmükkel kaparásszák ki a nejlont, hanem kirágják, és a rosszabb fajták aztán meg is eszik azt. Hogy miért?

Mert a zacskó finoooom...

A zacskó kirágása elzárhatja a bélcsatornát, és súlyos szoruláshoz vezet. Ha észreveszitek, hogy zacskót (vagy más "nemmacskánakvalót" evett, rágott, tüntetett el a cica, kezdjétek el figyelni a macskaalmot. Ha 1 napig nem kerül Bounty-szelet az alomba, érdemes próbálkozni olajos hallal, kajába kevert olívaolajjal. Ha ez sem segít, és a cicának már nagyon kellene vécéznie, akkor irány az állatorvos. (Ezt mindenki észre fogja venni, ha egy picit is figyeli a macskáját. Sok próbálkozással, nyögdécseléssel, különböző, szülésre emlékeztető pózok felvételével jár.)

Az orvosnál még lehet, hogy megpróbálkoznak egy kis paraffinnal, ha nem telt el túl sok nap az utolsó kaki óta, de nagyobb az esélye, hogy egy erre kitalált eszközzel mesterségesen eltávolítják a felhalmozódott anyagot. Ez persze nagyon kellemetlen a cicának és a gazdának is. Egészen kellemetlen tud lenni, ha úgy hívnak be a macskádhoz a rendelőbe, hogy a zacskót evő cica gazdi bejöhet, és a többi várakozó megdöbbent és megbotránkozó tekintetének kíséretében kell bekullognod a kezelőbe, ahol persze még meg is mutatnak egy jó 15 cm-es zacskódarabot, ami már első látásra (na meg szagra) egyértelmű, honnan került elő.

Szóval jó tanács, zárjátok el a bevásárló és szemetes zacskókat. Ha maradékot dobtok a kukába, gondoskodjatok arról, hogy a macsekok ne férhessenek hozzá. Mert különben lehet menni kurkászásra. 

/ha úgy lenne szorulása a cicának, hogy semmi rosszat nem tett, akkor is feltétlenül vigyétek el állatorvoshoz, mert ennek a kiszáradástól, az ízületi gyulladáson át, a béldaganatig számos oka lehet. Erről bővebben itt olvashattok./

A Noé Állatotthon Alapítvány pályázatot írt ki azoknak a cicagazdáknak, akik tőlük fogadták örökbe kedvencüket. Mindenki 1 képpel nevezhet, ami vicces jelenetet ábrázol. Példaként mutatom Góliátot, aki egyébként a Testi Hibás Állatok versenyén is elindult, ahol persze szavazzatok rá minél többen:) És íme a kép:

Tehát ehhez hasonló művekkel várják a Noénál a jelentkezéseteket, amit a macskamentes@noeallatotthon.hu címre kell küldenetek a "Noé Cica fotópályázat" jeligére.

A levélbe mindenképpen írjátok még bele a cica nevét, a kép címét, saját neveteket, továbbá az örökbefogadás évét. A kép mérete minimum 800, maximum 1200 pixel és 72 dpi felbontás lehet.

A beküldés határideje: 2011. március 20.
Eredményhirdetés: 2011. március 26. 12 óra
Helyszín: NOÉ Állatotthon Budapest XVII, Csordakút utca

Az eredményhirdetésre nemcsak azoknak lesz érdemes kilátogatni, akik neveztek, hanem olyan állatszeretőknek is, akik valamilyen adománnyal (táp, konzerv, alom, stb.) támogatni tudják a szervezetet, ugyanis az adományozók között a nap végén a Noé Állatotthon Támogató Klub által felajánlott 10 db ajándékcsomagot sorsolnak ki.

A fotóversenyre pedig a következő díjak miatt is érdemes benevezni:
1. helyezett:  Macskamentés ajándékcsomag
2. helyezett: Ajándékcsomag a Keverekkutya.hu felajánlásával.
3. helyezett: Támogató Klub ajándékcsomag
Közönség díj: iDapt i2 töltő a Navi-Gate Kft felajánlásával.

További részleteket a Noé Állatotthon Alapítvány Macskamentő Csoport oldalán olvashattok.

Szóval elő a kamerákkal, hadd pózoljon az a cica:)

Minden cica szeret bújócskázni, és mi, gazdák is nagyon élvezzük, amikor azt hiszik, most aztán senki nem láthatja őket.

Nézzünk pár igazán jól sikerült képet! Ezzel kívánunk mindenkinek nagyon szép vasárnapot! Forrás: Acidcow

A kihagyhatatlan papírzacskó:

Lehetne több fű, de azért remélem, így sem látnak.

Zuhanysapi, lehetne fehér, de azért ez is megteszi:)

Papír alá bújt a macska, nem látja, ki nem akarja.

A klasszikus doboz

Elmosogattam

Anyánál mindig szép rend van

És az utolsó képünk mára: ha sötétítő lenne, tökéletesen álcáznám magam..

Nehéz dolog két macskát összebarátkoztatni, de nem lehetetlen. Aki már próbálta, tudja, hogy milyen mérföldköveken kell átküzdenie magát az embernek, és a macskáknak.

Nálunk Zorró érkezése okozott kisebb feszültséget Marcival addig idillikus kapcsolatunkban. Anya hozta haza Zorrókát a szomszédból még 2007-ben, ha jól emlékszem májusban. Ha megnézitek ezt a képet, azt hiszem nem kell részletezni, miért döntöttünk úgy, hogy bővüljön a család:)

Zorróka érezte, hogy már csak Marci szívét kell meglágyítania, ezért mindenhová követte, próbált odabújni hozzá, vele aludni. Ezt kezdetben Marci következetesen elutasította, de a több hétig tartó kemény munka meglágyította a kemény kandúrszívet.

Hogy három évvel később milyen a kapcsolatuk? Megtudhatjátok, ha megnézitek ezt a videót: 

Aki pedig a végén beköszön, nem más, mint Omi, Zorró elsőszülött kiscicája:)

Sok CSR-akcióról hallottam, olvastam már, de az alábbi kezdeményezésen, melyet egy másik cicás blogon találtam, megakadt a szemem. Az egyik autókereskedés és -szerviz ugyanis úgy döntött, pályázatot ír ki a macskákat befogadó, megmentő, gondozó alapítványok, közösségek számára, hogy ezzel is segítse a munkájukat.

Az öteletgazda Máté Gergő volt, aki családjával együtt elkötelezett állatvédő; több alkalommal támogatottak már menhelyeket, állatvédelemmel kapcsolatos kezdeményezéseket, és emellett egy sikeres autókereskedést üzemeltetnek.

A pályázat során olyan szervezeteket (civil szervezetek, baráti körök, alapítványok, stb.) keresnek, akik a kóbor, beteg cicák befogadását, gondozását, szebb élethez segítését tűzték ki célul maguk elé. A kiírásra kizárólag olyanok jelentkezését várják, akik csak macskákkal foglalkoznak - a kutyabarátok most ne húzzák össze a szemöldöküket, sok esetben a macskákat hagyják ki a jóból.
A jelentkezés egyetlen további feltétele még, hogy a pályázók a korábbi tevékenységüket visszamenőleg is hitelesen tudják dokumentálni.

A sikeres pályázók 50 ezer forint értben kapnak hozzájárulást az állatok ellátáshoz (élelem, gyógyszer, alom, stb.), illetve százezer forint értékben szállítási, logisztikai és szervizmunkákat kapnak, amellyel szintén a macskamentő/ -ellátó tevékenységüket segítik majd.

A pályázatra 2011 január 15-ig lehet jelentkezni a macskapcsolat@index.hu email címen. A pályázati anyagban szerepelnie kell a működés pontos címének, a szervezet működésének részletes leírásának (ha megoldható képekkel illusztrálva), valamint a közösség elérhetőségének is.

A pályázatokat január végéig bírálják el, a nyertest pedig február elsején hirdetik ki a Macskapcsolat oldalán. Természetesen mi is figyelni fogjuk a híreket, és beszámolunk az eredményről.

Ha az akció sikeresnek bizonyul, az autókereskedő cég rendszeressé szeretné tenni a pályázatot, hogy minél több szervezet munkáját segíthessék.

Mindenkinek sok szerencsét kívánunk, reméljük, nagyon jó helyre kerül majd a segítség.

A képen szereplő édes fekete kandúrka (még csak fél éves) új gazát keres.Eddig nagyon jó dolga volt egy XV. kerületi kertészetben, de sajnos be kell zárniuk, ezért a cica sem maradhat tovább.

Nagyon okos és ragaszkodó kandúr hírében áll, tehát tökéletes minden macskakedvelő számára, még ha kezdő gazdi-jelöltről van is szó.

Ha felkeltette az érdeklődéseteket, itt érdeklődhettek a fekete herceg után: Borhy Kertészet, XV. kerület, Régi Fóti út 77. Tel.: 30/747-3764 - Borhy Bernadett

Köszönjük!

2002-ben egy tüneményes fehér, felemás szemű cicát dobtak be hozzánk, aki nem volt nagyobb 15 cm-nél. Annyira kedves volt, dorombolt és egyből ment az alomba. Nem sokkal később rájöttünk, hogy miért is hagyták magára. Marci a kék szemére vak és teljesen süket.

Amikor ez kiderült, nyilvánvaló lett, hogy nem lehet kinti cica, mert nem látja, illetve nem hallja, ha veszély érkezik. De persze neki is kell a friss levegő, a rohangálás, ezért felügyelettel ki szokott menni 1-2 órára.

Egyik délután otthon ültem, és hirtelen rossz érzésem támadt. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy Néró (németjuhász) és Alex (a szintén befogadott erdélyi kopó) rohannak egy fehér folt felé. Anya nyitva felejtette az ajtót, és Marci kiszökött.

Sajnos Néró nem szereti a macskákat, ezért tudtam, hogy nagy a baj. Egyből kirohantam, és próbáltam Marcit kiszabadítani Néró szájából. Majdnem teljesen sikerült, de az egyik lába bennmaradt a kutya szájában, ezért Marci belémharapott, de nem kicsit.

Mivel nem tudtam a kutyáktól bemenni a házba, nagyon megijedtem, és csak azt tudtam kiabálni, hogy csak azt tudtam kiabálni. "Apa, apa! Neee!" Szegény apa azt hitte, hogy legalábbis késelnek az udvaron, ezért kirohant, és már ketten próbáltuk megmenteni Marcit. Nagyjából 10 percig küzdöttünk, de sikerült kiszabadítani Marcit.

Amikor bementünk, apából és belőlem is folyt a vér, Marci pedig felszaladt az emeletre. Anya ellátta a sebeinket, majd félve felment Marci után. Látva, hogy mi hogy nézünk ki, gondolta, hogy Marcikából nem maradhatott túl sok minden. De amikor felment látta, hogy azon kívül, hogy nyálas lett a bundája, semmi baja nem esett:) De már csak 8 élete maradt.

U.i: a fenti mentőakciót senki ne próbálja ki, mert veszélyes:)

Megérkezett az első "vendégposztunk"! Mandapaci és Maci cica történetét most ti is megismerhetitek. Jó szórakozást:)

"Egyszer csak megláttuk. Ült az udvaron egykedvűen a kis vakarcs macska, cirmos kivitelben. A szomszéd néni vette észre. Akkor még fel sem fogtam, hogy egy gazdátlan, éhes, szomjas kis jószágot látok. Mentem bokros teendőim után, pont egy nyaralásra készültem. Amikor visszajöttem a nyaralásból, még mindig ott volt a cica, és üvöltve adta a tudtunkra, hogy iszonyúan éhes. Jómagam nem nagyon eszem húsfélét, akkor épp csak egy kis kenyérrel tudtam megkínálni, de boldogan elfogadta azt is. Éhségénél csak a félelme volt erősebb. Csak akkor ült neki a kajának, amikor már tisztes távolságba kerültem tőle, és ez sokáig így maradt. Nem tudom, miért nem akartam befogadni. Megvettem neki a macskaeledelt, innivalóról is gondoskodtam, ő pedig ott várt az ajtómban minden délután, aztán amikor a közelébe értem, elszaladt. Több hétig tartott, mire kölcsönösen megszelídítettük egymást.

Az ő módszere az állhatatosság volt, én pedig egy madzaggal próbálkoztam. Azzal csalogattam egyre-egyre közelebb, aztán egy óvatlan pillanatban gyorsan hozzáértem, mire elszaladt. Szegénykém pár hetesen már súlyos élettapasztalatokkal rendelkezett, fel nem fogom, hol szerezte őket. Aztán pont a születésnapomon, amikor a csalogatós játék közben megérintettem, – hopp – valami bekattant nála, mintha azt mondta volna: de hiszen ez jó! És hagyta, mit hagyta, követelte, hogy simogassam. Púpos háttal belesimult a kezembe, még valami dorombolásfélét is megeresztett. Na jó, másnap, harmadnap még az elejéről kezdődött az aktus, spárgával, elszaladással, felismeréssel, de aztán valahogy felfogta a drága, hogy nemcsak etetem, de megenni sem akarom. Ezek után már csak egy alomtálat, meg némi bolhairtót kellett beszereznem, és egy gáláns mozdulattal betessékeltem őkelmét a szentélybe, vagyis a lakásomba, ahova úgy rémlik magától nem nagyon kívánkozott.

Már nem emlékszem mikor neveztem el Macinak, de az biztos, hogy jóval később történt. Amikor beköltözött hozzám, nemhogy egy macihoz, de még egy átlagos rövid szőrű macskához képest is gyatra volt a szőrikéje, Mit szépítsem, elég csúf kis állatka volt, kívül-belül férgekkel bőségesen ellátva, de nem telt el sok idő, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egy világszép, csíkos, pöttyös, tömött bundás Mackócskám van, akinek még a morcos férfiemberek is a csodájára járnak.

Jó sokáig kijárós macska volt, eszembe sem jutott, hogy megtiltsam neki a csavargást. Amikor úgy éreztem, hogy már túl soká van távol, csak elkurjantottam magam, hogy: Medve, Medve, vagy fütyültem, amire majdnem mindig hazaszaladt, mint egy jól nevelt kiskutya. Aztán, ahogy megszerettem, egyre világosabb lett, hogy milyen veszélyek leselkednek rá magányos kőrútjain, mígnem egy elfuserált napon sebesülten és meglehetősen bolhásan jött meg valami pincecsatából. Azóta meg kellett barátkoznia a szobacica élettel.

Van egy megállapodás köztünk: amikor nagyon-nagyon mehetnékje van, akkor a kezemben kiviszem, kicsit nézelődni, ha pedig olyan az idő, hogy nyitva lehet hagyni az ajtót, akkor egy hosszú pórázon kiengedem. Mindkét megoldást engedelmesen tudomásul vette. A kutya természete a lakásban is megmaradt, ha a fürdőszobában vagyok, a mosógépen üldögél, a párnáján, ha a konyhában teszek-veszek, akkor a konyhaasztalról szemlél, a szobában pedig én vagyok a párnája. Ha telefonálok, rajtam rohangál és méltatlankodik, ha akarnám sem titkolhatnám el őkelmét. Végképp nem tudja értelmezni azt a szörnyűséget, amikor nevetek. Olyankor aggódva szemlél és hangos prümmögéssel biztatgat: ugyan befejezhetném már.

Mindent összevetve boldogan élek, hiszen egy gyönyörű és szeszélyes uralkodóval lettem gazdagabb az én Mackókám személyében.

Mandapaci"

Ahogy teltek-múltak a hónapok, Haku egyre szebb és nagyobb lett. Azt nem mondom, hogy okosabb is, de rosszabb az mindenképpen. Nekem eszembe se jutott, hogy az én pici cicámból hamarosan "felnőtt" macska lesz...

Munka után hazaérkezve szokásomhoz híven ledobtam a kulcsomat, levettem a kabátomat, és bementem a konyhába, hogy Hakunak vacsorát adjak. Már gyanús volt, hogy nem várt az ajtóban, de ami a konyhában rám várt... Az én kismacskám ott fetrengett a padlón, nyögdécselve, és amikor meglátott, félreérthetetlen szándékkal elkezdett közelíteni felém. A tervétől még a legfinomabb halas konzervvel sem tudtam eltántorítani. Nem volt más választásom, az első tüzelésének 3 napjára ki kellett zárnom a szobámból, mert szabályosan zaklatott.

A tüzelés után gyorsan bejelentkeztem állatorvosunkhoz. Bár kicsit féltem, hogy nem lesz-e baja, mert a szemműtétekor leállt a szíve. De Józsi megnyugtatott, hogy nagyon figyelnek majd rá, és nem kell emiatt aggódnom. Hétfő reggel be is vittem a rendelőbe, még aznap este el is hozhattam.

Amikor megérkeztem, így fogadtak: "mindjárt hozzuk a Rémet!"
Először azt hittem, nem hozzám beszélnek, de amikor kiszoltak, hogy Haku gazdi, rádöbbentem, hogy a Rém hozzám tartozik. Hamar meg is tudtam, minek köszönheti az új titulust. Még nem láttam a skipperét sem, de iszonyatos morgásokat hallottam. Nem sokkal később meghozta Hakut az egyik asszisztens fiú. 

Haku egész egyszerűen tombolt. Letették a boxban az asztalra, és az szabályosan pattogott, benne a macska pedig olyan hangokat adott ki, hogy a mellettem álló bernáthegyi gazdi félve kérdezte, hogy nálad milyen állat van? Szégyenkezve vallottam be, hogy egy nem egészen egy éves macska...

Egész úton hazafelé ment a hiszti, azt hittem, leszállítanak a buszról. Amint hazaértünk gyorsan adtam Hakunak a kedvenc konzervéből. Azt azért gyorsan megette, de már láttam, hogy nem lesz egy könnyű estém.
Mivel féltek, hogy kibontja a varratot, egész hálót kapott, azaz a nyakától a farkáig be volt kötözve. Emiatt nagyon furán járkált, és zavarta is rendesen.

Este odajött mellém a kanapéra, és beült az ölembe. Először gondoltam, hogy milyen kis kedves..Egészen addig, amíg rám nem nézett. Azt a mély gyűlöletet nem lehet leírni. Nagyon utált, hogy ilyen borzasztó dolgoknak tettem ki. Ha megmozdultam morgott és harapott. Szóval szoborként ültem, amíg el nem aludt... És ez így ment két napig. Aztán kezdett visszatérni régi önmagához, és volt hozzám pár kedves nyávogása.

A varratszedéstől már előre féltem.. Két hét telt el a műtét után, amikor vissza kellett mennünk. Az asszisztens már védőkesztyűben vette el tőlem a "rendelő rémét". Szerencsére gyorsan megvolt a művelet, de azért a hiszti nem maradt el.
Mégiscsak egy igazi nő...:) 

Májusban úgy adodott, hogy Gemencre utaztam egy hétvégére, ami miatt nagyon lelkes voltam, friss kapcsolat, stb. Egyetlen gondom az volt, hogy Hakut hová tegyem.
Végül arra jutottam, hogy 2 napot kibír nélkülem. Megkértem a főbérlőt, hogy majd jöjjön fel, és adjon Hakunak enni.
Vasárnap kaptam a hívást, hogy Haku eltűnt.. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg haza nem értem.
Felrohantam a lakásba, ahol tényleg nem volt Haku.
Lerohantam, és a sarki kocsmában megkérdeztem, nem láttak-e egy félszemű, bekötözött macskát (a háta miatt meg mindig kötéses volt).
Szinte hihetetlen szerencsénk volt, már megint! Haku 5 perccel korábban rohant ki a konténertárolóból, amit akkor nyitottak ki. Abba inkább nem akarok belegondolni, hogy ki dobta be oda.
Megmutatták, hogy merre látták futni. Én mindent eldobtam a kezemből, és rohantam a mellettünk lévő parkba, és Haku ott volt!! Koszosan, büdösen, nagyon megrémülve, de nem volt semmi baja:)
Este szépen megfürdettem, megszárítottam, vettem neki finom halas konzervet, és megígertem neki, hogy többet nem hagyom egyedül:)

2010 tavasz
 

Teltek-múltak a napok, Haku szépen nőtt, egyre rosszabb es hisztisebb lett. Az egyik reggel egy kis sebet láttam meg a hátán. Gondoltam, biztosan lehorzsolta valahol, nem aggódtam. De mire este hazaértem, egy hatalmas seb volt mar rajta, amit folyton kapart, és közben sírt..
Nagyon megijedtem, azonnal rohantunk Józsihoz. Teljes hálós ruhát kapott, antibiotikumos szurit a bőre alá, és megint majdnem minden nap mennünk kellett. A szorgos kezelésnek köszönhetően gyógyulgatott a seb, de Haku mindig kikaparta. Ekkor felmeruüt Józsiban, hogy lehet, hogy macskaaidses is Haku.
Megcsináltuk a vértesztet, és sajnos beigazolódott a gyanú, Haku FIV+.
Ez a betegség - hasonlóan az emberekhez - immungyengeséget okoz, és testnedvekkel terjed. Fontos, hogy az emberre nem veszélyes, viszont nagyon oda kell figyelni, hogy mit eszik, nehogy elkapjon valamilyen betegséget, mert abból csak nagyon lassan gyógyul meg.
Így most immunerősítőt kap, ezüstkolloidos vizet iszik és bőr/szőrtápláló vitamint szed.
Szóval van egy félszemű, aides és mindemellett rendkívül rossz cicám, de imádom:)

2009. szeptember

Haku egy hónapos lett, amit egy hatalmas adag vacsorával ünnepeltünk. Pontosabban én főztem, ő evett. A menü: főtt csirkemell és rizs összeturmixolva, egy kis reszeltrépával megspékelve. Arra inkább nem térek ki, hogy a konyhám a botmixerezés után úgy nézett ki, mintha egy kisebb atombomba robbant volna...
A lenyeg, hogy Haku eszik!! Bár még nem teljesen önállóan - kiskanállal kell adagolni neki, nehogy megfulladjon, de eszik! Ennél nagyobb öröm most nem is érhetne.
Józsihoz még járunk, de már nem minden nap, és végre ők is megerősítettek, hogy Haku egy félszemű, de működő macska lett!

Még mindig augusztus

Múlt héten munka után elmentünk a hires állatorvoshoz, Varga Józsihoz. Amikor megérkeztünk, le se akartam ülni, mert biztos voltam benne, hogy a kiírt rendelési időben mi már nem fogunk beférni. De a várakozó gazdik megnyugtattak, hogy itt addig van rendelés, amíg az utolsó beteget meg nem vizsgálták.
A rendelőben mindenféle állat volt, amit csak el lehet képzelni. Az álterhes tacskótól, az allergiás macskáig minden. Mi nagyjábol 10 körül jutottunk be a vizsgálóba. Józsi megnézte Hakut, és mondta, hogy még aznap éjjel meg kell műteni. A macskanátha sajnos annyira ráhúzodott a szemére, hogy az egyiket ki kell operálni, a másikat is le kell varrni, hogy kesőbb lásson vele.
Nem sok jóval kecsegtetett. Mivel ez egy rendkívül nehéz és kockázatos műtét, Haku pedig nagyon legyengült állapotban volt, elég rosszak voltak az esélyeink.
Mondanom sem kell, hogy nem túl sokat aludtam. Masnap reggel az első dolgom volt, hogy hívjam a rendelőt. Haku küzdött, és túlélte a műtétet!

Még két napig benntartották, infúziót, antibiotikomot kapott, de minden nap mehettem látogatni. A harmadik napon hozhattam haza.
Sokat gondolkoztam, hogy hová tegyek egy pillanatnyilag teljesen vak macskát? Végül úgy döntöttem, hogy a kinyitható kanapéra felteszem a kis vackát, a macskaalmot. Ez utóbbihoz nem fűztem sok reményt, de szinte hihetetlen módon Haku szépen járt az alomba, pedig még alig érte fel a tálca szélét:)
Már nem tejet eszik, hanem egy speciális, szívbeteg cicáknak kifejlesztett konzervet felhígítva. Mert ahogy megtudtam, a műtét kozben leállt a szíve és újra kellett éleszteni... Nagy harcos ez a csöppség, csak nehogy feladja!

2009. augusztus

Már egy hete Pesten van Haku, de nem akar gyógyulni. Pedig még a munkahelyemre is hordom magammal. Berendeztünk egy kis dobozt, abban lakik a plüssmacskájával, és 2 óránként etetem, nem is akármivel: macskaanyatejpotlo tápszerrel! Bizony, ilyet is lehet kapni:)
A siofóki állatorvossal nem voltam túl elégedett, ezért kerestem egy másikat, itt Bp-en. Nevet nem szeretnék írni, de itt sem volt túl jó a tapasztalatom. Mert az, hogy az ekkor már 3 hetes cicának a nemét sem tudta megállapítani, csak apróság volt.

A kapott krémek nem segítenek, Haku szeme nem gyógyul, es továbbra sem akar enni..
Ma hallottunk egy állítólagos csodadokiról, munka után ki is megyünk. Remélem, tud segíteni nekünk!

2009. ősz

Haku már teljesen felépült, és a szemére is egeszén jól lát. Sajnos az első hónapok küzdelmei miatt nagyon elnézo vagyok vele, és ezt ő pontosan jól tudja, és természetesen ki is használja.
Amikor hazaérek már az ajtóban vár, ilyenkor van egy fél percem, amikor lehet simogatni. Ezt hamar megunja es követeli a vacsorát..Ezt gyorsan megeszi, és ekkor kezdődik neki a játék, nekem a kivégzés.
Bár még nagyon pici, a körmei és a fogai nagyon élesek, és mivel én neveltem, én vagyok a játszópajtása is. A kezem úgy néz ki, mintha egy szögesdrótos táskában nyúlkáltam volna, de nem keveset.
Múltkor meglátogatott bennunket Réka és Tamás, Haku keresztszülei, mert neki olyan is van. Az nagyon jó volt, mert egyszerre hárman játszottunk vele:) Haku is nagyon élvezte. Nagyjából 2 óran keresztül labdáztunk, egereztünk, amikor hihetetlen hisztibe kezdett. Először nem tudtuk, hogy mi a baja, de aztán rájöttunk, hogy már nagyon elfáradt, csak annyira jó a játék, hogy nem akarja abbahagyni:)
A vendégeink el is mentek, Haku pedig két napig aludt utána. Azt hiszem, máskor is csinálok ilyen programot!:)

2009 augusztus

Szabadságom utolso napjaiban gyanútlanul üldögeltem a Balatonparton szüleimmel, amikor nővérem kétségbeesetten hívott: bedobtak hozzánk egy kiscicát! Azonnal hazasiettem, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a kiscica szó most egy 2 hetes csöppséget jelent... Az első találkozas horrorfilmbe illő jelenet volt. Nem mintha vad lett volna, sőt...
Az alig 15 cm-es cicus csak szépen üldögélt - ekkor már a nappaliban - de szegényke nagyon rosszul nézett ki. Később megtudtam, macskanáthája volt, amit egyébkent jól lehetne gyógyítani, ha a gazdi időben észreveszi, és elviszi állatorvoshoz.
Hát sajnos Hakunak nem volt ilyen szerencséje. Mindkét szeme sebes és gyulladt volt, szinte semmit sem látott, és levegőt is csak nehezen kapott.
Azonnal berohantunk vele Siófokra az állatorvoshoz, azonban nem biztattak tul sok jóval. Kaptunk egy kis antibiotikumot és vitamint, de azt mondták, ha nem kezd el magátol enni, nem marad életben.
Nőverem 2 nappal később visszautazott Németországba, ezért úgy döntöttem, felhozom magammal Budapestre.
Ekkor még nem tudtam, hogy ez a döntés teljesen megváltoztatja az életemet...

Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy külöm érzékem van a szerncsétlen, problémás állatok kiválasztásához.
2002-ben találtuk meg Marcit, a hófehér cicánkat, akiről nem sokkal később kiderült, hogy teljesen süket és fél szemére vak is. Így ő nem járhat ki a lakásból, csak felügyelettel, mert nem túl életképes.
2007-ben csatlakozott hozzán Zorró, a kékszemű barna macsek, és egy évvel később az ő "lánya" Omi. Ők nem fogyatékosak, éppen csak az ajtót nyitják ki, gyíkokat és egereket hordanak a teraszra, és mekegnek a legyeknek:) Ők hárman a szüleimnél laknak a Balatonon.
2009-ben jött Haku, a félszemű, macskaaidses,mindig csak a rosszalkodásra gondoló cica.
Ígérem, mindenkiről mesélek majd! Egyelőre Haku a főszereplő.
Remélem, tetszenek majd a történeteink!

Üdv,
Dorka